A konzervativizmus számomra egy politikai eszme, és szemüveg, melyen át szemlélhetem a történelmet, és a világot. Olyan ideológia, melynek meghatározásához ismernünk kell liberalizmust, hiszen minden kérdésben szinte ahhoz tudjuk a legjobban mérni. A szabadsággal az erkölcsöt, a joggal a kötelességet, az újjal a hagyományt, és az egyenlőséggel a szkepticizmust állítja szembe. A konzervativizmusnak természetesen létezik önálló tanítása, csak önmagában nehezebb megfogalmazni, mert az evidencia.
Azt hiszem mindenki ismeri a conservare szó jelentését, megőrizni. A mai napig a konzervativizmus egy negatív jelző, valami görcsösen a múltba kapaszkodó valami, ami a fejlődés és a modern szavakat kitörölte a szótárából. Sportnyelven szólva már is 1:0 a liberalizmusnak, sajnos vannak olyan fogalmak, jó pár a konzervativizmus kapcsán, ami sok emberben negatívumként él, mert a liberális értelmezése került be a köztudatba. A valóstól eltérő jelentésben használni ezeket a fogalmakat pedig már az (politikai) inkorrektség határát súrolja. Nyilvánvaló, hogy minden ember konzervatív kisebb-nagyobb mértékben az életében, ragaszkodik dolgokhoz, emlékekhez, barátokhoz, amiket nem áldoz fel az Újdonság oltárán. Ha egy emberi kapcsolat megromlik nem rögtön lecserélem, megpróbálom helyrehozni, ha szeretek egy éttermet, nem hagyom ott, mert egy másik „menőbb”, ha szeretek ruhákat, nem dobom ki őket, mert más lett a trend. A konzervativizmus, mint politikai irányzat számomra leginkább így fogható fel. Nem ellensége a változásnak, a dolgokat megújítani akarja, nem új dolgokat helyette, a rosszat kijavítani, hogy újra jó legyen. Elveti a pillanatnyi divatot, igyekszik egészében szemléli a dolgokat, tényleges és valódi értékeket véd. Nem hajlandó fejet hajtani az emberi Ész tévedhetetlensége előtt, nem akarja unokái problémáit is megoldani. Hitet tesz a jog és az intézmények tekintélye, és az ezzel járó kötelességek mellett. A fejlődést szorgalmazza, de megfontoltan, organikusan, a féktelen haladás vágyat elveti.
Ennyi nekem, szubjektíven.
